Bio-Science honlap 0

RENDEZVÉNYEK

Magyar Immunológiai Társaság Ifjúsági Kongresszusa
Helyszíne: Harkány (http://hyp.hu/index.php?option=com_content&task=blogsection&id=4&Itemid=48)

Időpontja: 2009. október 29-30.

A Bio-science Kft. pályázatot hirdet 2008-2009-ben, nemzetközi folyóiratban megjelent, molekuláris biológiai témájú közlemény szerzője/szerzői részére, beküldési határideje július 30. A pályázat díja: 100 000 Ft! Az eredmény kihirdetésére és a díj átadására a kongresszuson kerül sor.

Pályázati anyag letölthető itt.

Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesületének XI. Nagygyűlése

Helyszíne: Pécs, PTE Laboratóriumi Medicina Intézet

Időpontja: 2009. augusztus 27. - augusztus 29.

A Bio-Science Kft. a nagygyűlésen, mint kiállító részt vesz. A rendezvény ideje alatt a Pécsi Tudományegyetemen előadást tart a Beckman Coulter cég képviseletében Martin Adelmann úr.

A Bio-Science Kft. kiállítási standján megtekinthető az új Gallios Beckman Coulter áramlási citométer, amely 2009 júniusától elérhető az európai partnerek számára is. A Gallios egy új irányt képvisel az analitikában és a kutatásban, kifejezetten kutatólaborok számára ajánlott új generációs áramlási citométer.

A Magyar Biokémiai Egyesület 2009. évi Vándorgyűlése
Helyszíne: Budapest,  ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ (http://www.mbkegy.hu/)

Időpontja: 2009. augusztus 23 - augusztus 26.

A Bio-Science Kft., mint kiállító vesz részt a rendezvényen, továbbá Pályázatot hirdetünk 2008-2009-ben, nemzetközi folyóiratban megjelent, molekuláris biológiai témájú közlemény szerzője/szerzői részére, ennek beküldési határideje május 31.
A pályázat díja: 500 000 Ft! A nyertes cikk augusztus 23-án, vasárnap 19 órakor kerül előadásra a Bio-Science Díj nyertese által.

Pályázati anyag letölthető:http://www.mbkegy.hu/docs/palyazatbiosc09.doc 

A Konferencia tudományos programja az alábbi linken érhető el:
http://www.expertweb.hu/mbke20/pages/index.php5

MBKE Gyógyszerbiokémiai Szakosztály munkaértekezlete
helyszíne: Balatonöszöd
időpontja: 2009. május 25-27.

Munkatársunk, Kasza Ildikó "Áramlási citometriai alkalmazások a gyógyszerkutatásban (Beckman Coulter)" című előadása május 26-án lesz hallható.
Az előzetes tudományos program és a jelentkezési lap az alábbi weboldalról letölthető: http://www.mbkegy.hu/

A Magyar Immunológiai Társaság Vándorgyűlése
Helyszíne: Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb (Budapest, Nagyvárad tér 4.)
Időpontja: 2008. október 29-31. http://hyp.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16&Itemid=48

Az előzetes programot ide kattintva megtekinthetik!

Ízelítő a programból:

Október 29, szerda 14:15
Bio-science Kft. előadás: Beckman Coulter alkalmazások az immunmonitorozásban. Tetramer kitek, gyöngy alapú multiplex analízis és sejtszétválogatás- Kasza Ildikó

Október 30, csütrörtök 15:25-től
Bio-science Bor-és sajtkóstoló, melyre minden kedves résztvevőt szeretettel várunk!

 

A Magyar Biokémiai Egyesület 2008. évi Vándorgyűlése
Helyszíne: Szeged (http://prof-congress.hu/2008/biokemia)
Időpontja: 2008. augusztus 31- szeptember 3.

A Bio-science Kft. mint kiállító vesz részt a rendezvényen, továbbá Pályázatot hirdetünk 2007-2008-ban, nemzetközi folyóiratban megjelent, molekulásris biológiai témájú közlemény szerzője/szerzői részére, ennek beküldési határideje május 30.
A pályázat díja: 400 000 Ft! A nyertes cikk, szeptember 3-án kerül előadásra, a Bio-science Díj nyertese által. 
További részleteket a pályázatról itt olvashat.  

Ízelítő a programból:

Augusztus 31., vasárnap 19:00-kor
A Bio-science Díj nyertesének előadása

Szeptember 3., szerda 8:30-kor
Dr. Csanádi Gyula, Hogyan találjuk meg a tűt a szénakazalban: macroarray és genetikai
riporter rendszerek alkalmazása a funkcionális genomikában
című előadása hallgatható meg.

Szeptember 1., hétfő 19:30-kor
"Wine and cheese party" !
Melyre minden kedves résztvevőt szeretettel várunk!

A Konferencia végleges tudományos programja az alábbi linken érhető el:
http://prof-congress.hu/2008/biokemia/

 

MBKE Gyógyszerbiokémiai Szakosztály munkaértekezlete
helyszíne: Balatonöszöd
időpontja: 2008. május 26-28.

Dr. Csanádi Gyula (Bio-science Kft.) alábbi címen tartandó előadása, május 28-án lesz hallható a Gyógyszerbiokémiai Szakosztály munkaértekezletén. 

Genetikai riporterek rendszerek és életképességi tesztek használata a biotechnológiában


A szakosztály munkaértekezletén tervezett szekciók:

  •           Biologikumok a gyógyszerkutatásban, a gyógyszeriparban és a klinikán
  •           Ipari gyógyszerkutatás a partnerek szemével
  •           Gyógyszerkémia és farmakológia, a stratégiai szövetség
  •           Regionális tudásközpontok bemutatkozása

Az előzetes tudományos program és a jelentkezési lap az alábbi weboldalról letölthető: http://www.mbkegy.hu/htmls/konferenciak.html

 

International Society for Analytical Cytology (ISAC) Konferencia
Helyszíne:  Budapest (http://www.isac-net.org/congress2008/index.php )
időpontja: 2008. május 17-től 21-ig.

A rendezvény az áramlási citometrián, sejt analízisen a különféle automatizált mikroszkópiás képalkotó módszereken kívül a legújabb hardver és szoftverfejlesztésekre fókuszál, melyek elérhetőek manapság ezen a területen.

A konferenciához kapcsolódóan cégünk egy félnapos tudományos programot szervez (Bio-Science Workshop), ahol a Beckman Coulter cég teljes "flow citométer" portfolióját szeretnénk bemutatni, lehetőséget nyújtva az új modellek megismerésére. A konferencián előadó Beckman Coulter áramlási citometriás és egyéb applikációs szakemberekkel interaktív előadásokat tervezünk, lehetőséget nyújtva az esetleges felhasználói problémák megbeszélésére.

A tudományos programon való részvétel ingyenes, programját az Önök érdeklődésének megfelelően szeretnénk alakítani. Ehhez kérjük, hogy töltse ki a jelentkezési ívet!

 

Semmelweis Szimpózium
A sejtanalitika kongresszus 2007. november 15-17-e között kerül megrendezésre, a Semmelweis Egyetem II.számú Belgyógyászati Klinikáján, az Asszisztencia Kft. szervezésében.
További hasznos információért kattintson a http://www.asszisztencia.hu/ honlapra!
Tájékoztatót itt olvashat. 

 

Mini Szimpózium

Meghívó a Bio-Science Kft. és a Thermo Fisher Scientific Co. közös, mini szimpóziumára

Szeretettel meghívjuk Önt a Bio-Science Kft. és a Thermo Fisher Scientific Co. közös, mini szimpóziumára.

Témakör:

Microplate technikák a látható, és UV fénytartományokban, valamint új fluoreszcens, lumineszcens módszerek.
Megismerheti a FRET, a TRF és a TR-FRET mérések elméletét és azok gyakorlati alkalmazását.


Az előadások mellett lehetőség adódik az alábbi készülékek:
Varioskan Flash multimode leolvasó,
Multiskan Spectrum spektrofotométer
Kingfisher mL DNS/fehérje/RNS izoláló,
Fluoroskan Ascent FL fluori-luminométer kipróbálására, valamint adat, és méréskezelő
szoftvereik megismerésére.


A szimpózium ideje: 2007. október 03. 13:00 órától
              helyszine: Semmelweis Egyetem I. Belklinika.

Bízunk abban, hogy meghívásunk felkeltette az érdeklődését!

Kérjük, hogy részvételi szándékát szeptember 11-ig, E-mailben jelezze felénk!
bio-sci@bio-science.hu

"Genetikai Műhelyek Magyarországon" minikonferencia
2007. szeptember 07.

MTA SZBK Szeged, Temesvári krt. 62.
A konferencia honlapja: http://www.szbk.u-szeged.hu/minikonf/
A Bio-Science Kft. kiállítóként vesz részt az egynapos konferencián.

 

A Magyar Proteomikai Társaság 2007. évi Vándorgyűlése


A vándorgyűlés elsődlegesen a hazai proteomikai laboratóriumok fejlesztéseit, új készülékeit, valamint az ott alkalmazott bioinformatikai szofvereket hívatott bemutatni.

A Vándorgyűlésen a Bio-Science Kft. is képviselteti magát a Beckman Coulter proteomikai területéért felelős szakembere, Dr. Suresh Jivan Gadher személyében, aki a résztvevőknek augusztus 26.-án egy 20 perces előadás keretében beszél a Beckman Coulter fehérje frakcionáló és karakterizáló rendszereinek gyakorlati alkalmazásáról.

időpontja: 2007. augusztus 25-27.
jelentkezési határidő: 2007. június 20.

helyszíne: Debreceni Egyetem, Élettudományi Épület
4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
a vándorgyűlés szervezője: EKHO 94 KFT
 
http://www.ekho94.hu/

Az előadó prezentációjának címét és annak rövid kivonatát az alábbiakban láthatja. Minden kedves résztvevőt szeretettel várunk és bízunk benne, hogy minél többen tisztelik meg az előadót részvételükkel.
IN DEPTH LOOK AT THE PROTEOME USING ProteomeLabTM PROTEOME PARTITIONING AND CHARACTERISATION SOLUTIONS

 

A Magyar Biokémiai Egyesület 2007. évi Vándorgyűlése
Debrecen, 2007. augusztus 26-29.

jelentkezési határidő: 2007. június 20.

helyszíne: Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudomáyni Centrum Élettudományi Épülete
a vándorgyűlés szervezője: EKHO 94 KFT
 
http://www.ekho94.hu/
további információk a Magyar Biokémiai Egyesület honlapján:
http://www.mbkegy.hu/

Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Bio-Science Kft. egyrészt, mint kiállító, másrészt, mint előadó vesz részt a Vándorgyűlésen. Augusztus 27-én Dr. Suresh Jivan Gadher egy 20 perces előadás keretében beszél a Beckman Coulter genomikai kutatásokat segítő újabb fejlesztéséről. A GenomeLab GeXP Genetic Analysis System maximum 30 gén expressziós szintjének megállapítására alkalmas egyetlen wellből. Mivel a készülék 8 kapillárissal dolgozik, így egyetlen vizsgálattal maximum 240 gén expressziós profilját tudjuk megállapítani.

Az előadó prezentációjának címét és annak rövid kivonatát az alábbiakban láthatja.

Multiplexed Quantitative Gene Expression Solution using GenomeLabTM GeXP Genetic Analysis System.

Minden kedves résztvevőt szeretettel várunk és bízunk benne, hogy minél többen tisztelik meg az előadót részvételükkel.

 

Genetika, géntechnológia -Szakmai napok 

A BioGén tábor sikerére tekintettel, a Bio-Science Kft., A Kutató Tanárok Országos Szövetségének segítségével 2007. május 26-án szakmai napot szervez genetika és géntechnológia témakörben. Tanárokat, és a téma iránt érdeklődő diákokat is szeretettel várunk!
További információ és a jelentkezési lap a Kutató Tanárok Országos Szövetségének honlapján található. http://www.kutdiak.hu/uj/56-13242.php

Program:

10:00-10:10

Dr. Tátrai Ágnes, Bio-Science Kft. ügyvezető igazgató

Köszöntő, a BioGén tábor bemutatása

10:10-10:40

Prof. Dr. Falus András, akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár SE ÁOK Genetikai  Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest

A genomika és a rendstzerbiológia szép új világa

10:40-11:10

Prof. Dr. Lakatos Péter, SE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Orvostudomány és genetika

11:10-11:40

Dr. Duda Ernő, Solvo Biotechnológiai Rt. elnök-vezérigazgató, Szeged

"Hétköznapi biotechnológia"

11:40:12:10

Nádori Gergely, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, tanár

PCR a biológiaórán - hogyan épülhetnek be az új biológiai eredmények a közoktatásba

12:10-13:00

ebédszünet

 
13-00-13:30

Dr. Kósa János, SE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

Egy molekuláris biológiai laboratórium közelről - alapvető technikák és eszközök megismerése 

Utolsó frissítés: 2009.07.14